Pomanders
ÉLd illatosan az életed! Pomanders: c’est tout
Franciatanárnő, újságíró, és nemzetközi okleveles aromaterapeuta vagyok. Az Aromatika magazin társalapítója és szerkesztője, az Aromaterapeuták Magyarországi Egyesületének alapító tagja. Kisgyerekként a nagymamám szerettette meg velem az illatokat, a parfümöket, és persze ahogyan minden kislány, én is szerettem volna olyan ékszereket viselni, mint a királynők. Szeretem a munkám, a nagycsaládos életem, mégis vágytam valamire, ami belőlem fakad, ami a lelkemből árad. Illatos ékszereket készítek ásványokból, drágakövekből, és ezüstből is, melyek a saját receptem alapján összeállított, kikísérletezett prémium illóolaj-keverékekkel illatosíthatók. Ezek az esszenciák egy-egy érzetet, hangulatot örökítenek meg, bizonyos élethelyzetekben lelki és szellemi folyamatokat támogathatnak. Ez a Pomanders.
Az illatos ékszereimmel szeretnék egy cseppnyi „királynői” érzést adni a nőknek.
Az aromaterápiát az Aroma Botanica iskolájában, Hollódi Gergelytől tanultam, nemzetközi aromaterapeuta oklevelemet az amerikai West School for Herbal and Aromatic Studies és The School for Aromatic Studies állította ki, mely az amerikai National Association of Holistic Aromatherapy (NAHA) által elismert.
Adatlap megtekintések: 592
Tetszik az alkotó tevékenysége? Ajánld másoknak is!
Hibás adatot találtál, vagy nem működik a szolgáltató weboldala? Írj nekünk, hogy adatbázisunkat mindig frissen tarthassuk.