Hajdu Klára
HAJDU KLÁRA a hazai jazz élet kiemelkedő énekes-dalszerzője. Színpadi karrierje mellett hazánk egyik legismertebb könnyűzenei ének tanáraként számos iskolában illetve a TV2 tehetséggondozó műsoraiban tanította már a fiatal énekeseket.
Jazz-énekes előadóművész és tanár diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte.
A jazzma.hu magyar jazz portál olvasói 2018-ban újra az év énekesnőjének választották. Fellépett már Európa és USA számos nagyvárosának klubjaiban és fesztiváljain. Majdnem egy évtizedig énekelt a népszerű Fonogram-díjas és aranylemezes Balázs Elemér Grouppal.
2008-ban megalapította saját quartet-jét, amely már 12 éve a jazz szakma elismert zenekara. Eddig két lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség rajongó elismeréssel fogadott. Dalaikat a magyar jazz csatornák mellett már holland és német országos rádiók is műsorukra tűzték.
2013-ban jelent meg első albumuk "Come with me" címmel, rajta saját szerzemények mellett kortárs jazz darabok, örökzöldek és népdalok feldolgozásaival.
2015 decemberében mutatták be teltház előtt - majd számos koncerten a fővárosban és vidéken egyaránt - a "Plays Standards Dedicated to Chet Baker" című lemezüket, amellyel a legendás jazztrombitás emlékének adóznak. A korongon Chet Baker kompozícióit, és az általa híressé lett jazz standardeket dolgozták fel saját stílusukban a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével.
2017 elején "Az év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjra jelölték az albumot.A 2018-as év a jubileum jegyében zajlott. Megjelent egy live session EP Klára „I Don't Want to Lose my Faith in You" című dalából, majd 10 éves jubileumi koncertjük teltházas sikerrel zajlott az Opus Jazz Klubban.
2019 megújulást hozott a quartet életébe, hiszen a nagyszerű Artisjus -, és Emerton díjas CSEKE GÁBOR lett a zenekar zongoristája, akivel Klára alkalomszerűen már több éve együtt dolgozott.
A zenekar ritmusszekciója SOÓS MÁRTON és RICHTER AMBRUS a hazai fiatal jazz generáció kiemelkedő képviselői, akik számos más produkcióban bizonyították már szakmai rátermettségüket.
Klárára dalszerzőként is felfigyelt a szakma, hiszen "You're Gonna Rise" című szerzeményét, melyet Szakonyi Milánnal hangszerelt, "A Dal2019" szakmai zsűrije beválogatta a legjobb 30 közé.
Októberben megjelent Klára első magyar nyelvű saját szerzeménye, a "Nyár" amelyben újra Fekete-Kovács Kornél közreműködött szárnykürtön.
Adatlap megtekintések: 912
Tetszik az alkotó tevékenysége? Ajánld másoknak is!
Hibás adatot találtál, vagy nem működik a szolgáltató weboldala? Írj nekünk, hogy adatbázisunkat mindig frissen tarthassuk.