Dósa Mátyás
Mátyás 1987. május 20-án született Kolozsváron. Az általános iskolai tanulmányait református iskolában kezdte, 7 éves korától néptáncot tanult a Bihari Néptáncegyüttesben. Énekesi tehetsége már ekkor megmutatkozott. Néptáncos ismereteinek köszönhetően egy válogatáson bekerül az Operett színház gyermekszereplői közé.
1997-től az Operettszínházban szerepelt, ahol a Hello, Dolly és a Muzsika hangja című előadásokban játszott. Gregor Józseffel, a legnagyobb magyar tenorral énekelt a Légy jó mindhalálig című musicalben. Eközben a Gutenberg Művelődési Otthon színjátszó csapatában, a Musical Varázsban játszott.
1997-ben a József Attila Színház Légy jó mindhalálig c. előadásában Nyilas Misi szerepét kapta meg és ebben a szerepben figyelt fel rá Kalamár Tamás, producer. 2003-ban, 16 évesen került A Barátok Közt sorozatba ahol 4 és fél évig szerepelt.
2004 és 2008 között magántanár segítségével végezte el a középiskolát. 2007-ben a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. Kiss József: Az angyalok nem sírnak című dráma egyik nagyobb szerepére jelentkezett.
2008 -ban kiadta elsõ szólólemezét "Búcsúzz szépen el" címmel.
2009 -ben a Jetix Énekversenyen segített a döntősöknek, a nyertes Némethy Brigittával duettet is énekelt.
2010-től szinkron szerepet is vállal. 2012 tavaszán a 100 éves a szolnoki Szigligeti Színház gáláján több szerepben is látható volt. 2015-ben a fővárosba költözött és szabadúszó lett. Rendszeresen szerepel a veresegyházi Veres1 Színházban. Dolgozott a Vígszínházban és a Madách Színházban is.
Kedvenc szerepei: Rómeó és Júlia – Rómeó, Bánk Bán – Ottó, Oliver – Dörzsölt, Ármány és szerelem – Ferdinánd, Oliver – Dörzsölt, Cseresznyéskert – Trofimov, Sztárcsinálók – Juvenalis. 2012-ben, a kecskeméti Vándorfesztiválon a „Legígéretesebb fiatal színész” díját kapta, 2014-ben pedig Príma közönségdíjas lett.
Adatlap megtekintések: 1043
Tetszik az alkotó tevékenysége? Ajánld másoknak is!
Hibás adatot találtál, vagy nem működik a szolgáltató weboldala? Írj nekünk, hogy adatbázisunkat mindig frissen tarthassuk.